OneRepublic koncert Párizsban

One RepublicA OneRepublic egy amerikai pop rock együttes. A zenekart 2002-ben alapította Ryan Tedder és Zach Filkins. Első albumukat a Dreaming Out Loud albumukat 2007-ben dobták a piacra és ezzel sikerült igazán először betörniük a nemzetközi zene világába. Az albumról az Apologize daluk volt az, amelyik világhírnevet hozott a bandának. A számot még Timbalanddal együtt vették fel és több nemzetközi zenei toplistának is a vezető dala volt. Második albumukkal, ami a Waking Up volt 2009-ben jelentették meg, az albumról a leghíresebb számaik az All the Right Moves, Secrets, Marchin On és a Good Life voltak, amik újabb sikereket és hírnevet hoztak az együttesnek. A harmadik albumukat a Native albumot, 2013-ban adták ki és ez lett a banda legsikeresebb albuma pályafutásuk során.

A OneRepublic ebben az évben és a következő évben is egy világkörüli turnén vesznek részt, ahol számos országnak és városnak lesznek majd a szinpadán a világ minden pontján. A turné az utolsó albumukat a Native albumot népszerűsíti, ami még 2013-ban jött ki. A koncert turnéjuk során többek között, olyan európai országoknak lesznek majd a vendégei, mint Németország, Belgium, Lengyelország, Ausztria, Csehország és Franciaország. Franciaországban a koncert a francia fővárosban Párizsban lesz majd hallható a Zénithben 2014. október 24-én pénteken.

Ha még többet megszeretnél tudni a koncertekről, helyszínekről és jegyekről látogass el a következő oldalra még több információért.

Jegyek: WorldTicketShop

Leave a Reply