AC/DC koncert Párizsban 2015-ben

ACDC concert2015-től az AC/DC egy világkörüli turnéval és egy új albummal tér vissza és ebből az alkalomból Párizsban is szinpadra fog állni az együttes.

Az AC/DC egy ausztrál hard rock banda, melyet még 1973-ban a testvérpár, Malcolm és Angus Young alapitottak. Az együttes rövid időn belül az egyik legnépszerűbb együttes lett az egész világon, melyet a heavy metál egyik úttötőjeként tartanak számon. Az együttes jelenlegi felállását Phil Rudd, Angus Young, Chris Slade, Cliff Williams, Brian Johnson és Stevie Young alkotják.

Az AC/DC 2015. április közepétől egy világkörüli turnén vesz részt, mely az együttes 15. nemzetközi albumát a Rock or Bust albumot népszerűsiti és egyben az együttes fennállásának a 40. évfordulóját is ünnepli. A Rock Bust World Tour keretein belül az együttes számos koncertet fog adni világszerte, többek között Európa nagyobb városaiban is.
Párizsban az együttes két este is szinpadra fog majd állni, az első koncert 2015. május 23-án szombaton a második koncert pedig pár napra rá 2015. május 26-án kedden lesz majd látható. Mindkét párizsi AC/DC koncert a Stade de France-ban lesz majd megrendezve.

Stade de France
93216 Saint-Denis, Franciaország

Jegyek: WorldTicketShop

from to
Mi történik Párizsban?

Hozzászólás